Friss

A Hargitától a Homokhátságig táncoltunk a Patkó Lovas Színházban

Feledhetetlen estét láthatott a Patkó Lovas Színház közönsége pénteken: a Tánc a Hargitától a Homokhátságig című néptáncműsorban a tavaly fennállásának 40. évfordulóját ünneplő üllési Fonó Néptáncegyüttes és az Erdélyből érkező Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes mutatta be folklórműsorát.

A „Puszta csárda” című táncjáték a Szeged környéki puszta egykori betyárjait idézi meg. A történet az 1860-as évek második felében játszódik. A betyárvilág kissé modoros romantikájára fókuszál az előadás, a humoros megközelítés miatt nem is igyekszik moralizálni. Közvetett módon ugyanakkor különbséget tesz haramia és útonálló, zsivány és lókötő, vagy szegénylegény és betyár között (nem beszélve a futóbetyárokról, vagy például a kapcabetyárokról). Az egykori ponyvákból szerkesztett színjátékok hangulatát idézi a darab, de mai eszközökkel. Elsősorban a Dél-Alföldre jellemző táncok, nóták kerülnek a darab fókuszába, de ez indokolt is, hiszen Üllés ezt a tánchagyományt tekintheti sajátjának. A darab szereplői a muzsikusok is, akik szintén viseletben, a csárdában jelenlévők között kapnak helyet.

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Hegyen innen – hegyen túl című műsora egy a társulat sikeres és értékes termékeiből. Ősbemutatója 2009. május 13-án volt. A műsor egyike azoknak, amelyek belülről sarjadtak. Az együttes két kiváló szólótáncosa, Antal Zsolt és Péter László álmodták meg, állították össze. Sajátossága, hogy két szomszédos és jórészt összefüggő, mégis olyannyira különböző tájegység, Felcsík és Gyimes énekelt, táncolt örökségét mutatja be, állítja egymás mellé, lehetőséget adva a nézőnek, hogy felfedezze azt a sok rejtett közös vonást amit kevesen tudnak.

De vajon tényleg annyira eltérnek egymástól? Dolgos emberek küzdenek meg nap mint nap a természet adta nehéz körülményekkel a megélhetésért, művelik a kevéske és ráadásul sovány földet, meredek dűlőket kaszálnak jószágaiknak, megfontoltan és takarékosan osztják be javaikat, majd munka után énekelnek, néha táncolnak, és dalaik majdnem azonosak, táncaik részben átfedik egymást, és hangszereik is hasonlóak: egy hegedű vagy sokszor csak furulya dallamát a sajátos ritmushangszer, az ütőgardon kíséri.

A műsorban párhuzamban sorakoznak a két tájegyság dalai, dallamai és táncai, időnként érintkeznek, végül összefonódnak egymással. Felcsík táncaiból a hejsza, lassú és gyors csárdás, cepper, a férfitáncok közül a kezes, a féloláhos és verbunk jelennek meg, míg Gyimesből a kerekes és a hejsza, a páros jártató és sirülő, lassú és sebes magyaros, valamint féloláhos és verbunk.

Közben a mindennapi élet elemei jelennek meg: magatartásformák, gesztusok, tárgyak, talán mementóként az utókornak, mielőtt a korszerű találmányok a feledésbe taszítanák. Ilyen a hűgetés, a mobiltelefonok előtti kommunikálás egyik dűlőről a másikra. A kasza, a kaszálás is beépül a műsorba, amint a kaszaverés, a kaszafenés ritmusa átlényegül dallammá. A díszleti elemek is hétköznapi tárgyak: favágó kecske, csutak. Külön kell kiemelni, hogy a táncosok nem jelmezben, hanem teljes értékű, hiteles viseletekben lépnek színpadra.