Friss

A Nagy duett: piszkosul jó táncot várhatunk Pintér Tibortól és Rubint Rékától

A mórahalmi lovas színház sztárja, Pintér Tibor nagy sikert aratott partnerével, Rubint Rékával A Nagy Duett negyedik évadának nyitó műsorában, amely az esztendő eddigi legnézettebb műsora volt.

– A TV2 szuperprodukciója, A Nagy Duett első adása nagyot tarolt, az év eddigi legnézettebb műsora volt. Milyen volt belülről?
– Óriási élmény a részese lenni egy ilyen shownak. Örülök, hogy sikerrel vettük az első akadályt és annak is, hogy Rubint Réka személyében kiváló partnerre találtam. Hatalmas kihívás számomra ez a  verseny, mert musical énekesként ki kell lépnem a komfort zónámból és olyan dalokat is be kell vállalnom, amiket magamtól nem feltétlenül választanék ki. Most hétről-hétre valami újat, valami izgalmasat kell mutatnunk magunkból. Azon vagyunk Rékával, hogy megfeleljünk ennek a kihívásnak – a nézők, a rajongók igényeinek.

– Ráadásul nem elég csak magadra figyelned, hiszen a játék szabályainak értelmében neked kell mentorálnod partnered, Rubint Rékát. A Nemzeti Lovas Színház vezetőjeként nyilván azért nem áll távol tőled a csapatmunka.
– Régebb óta ismerem Rékát és a férjét, Schobert Norbit is, de összebarátkozni korábban még nem volt szerencsénk. Réka nagyon nyitott nő, aki sportemberként és családanyaként is bizonyított már, egyáltalán nem áll tőle távol a színpad világa, hiszen a nyílt fitnesz bemutatóin hatalmas tömegeket képes megmozgatni. Az első perctől kezdve jól működünk együtt, nem is kaphattam volna jobb partnert.

– Rékát mindenki határozott, céltudatos nőként ismeri és te magad is hasonló személyiség vagy. Megfér majd két dudás egy csárdában?
– Nincs kétségem afelől, hogy kitűnően együtt tudunk majd dolgozni, hiszen kölcsönösen nagyon tiszteljük egymást. Réka elfogad engem mentoraként, de neki is nagyon jó ötletei vannak a közös munkát illetően. A színházban is az a jó rendező, aki nemcsak a saját feje után megy, hanem a színészei véleményét is meghallgatja. Így működik ez az esetünkben is.

– 9 héten át tart majd a show. Mennyi elfoglaltságot jelent majd ez számodra, hogyan telnek majd a hétköznapok két élő adás között?
– Nagyon kemény két hónap lesz. Kisfilm forgatások, táncpróbák, énekpróbák váltogatják majd egymást, nem lesz megállás, zsúfoltak lesznek a napjaim. Ráadásul a lovas színházi feladataimat sem hanyagolhatom el. 42 évesen még életerősnek érzem magam, élvezem a zsongást, állok a kihívások elé!

– Az antrétok nagyon jól sikerült, a zsűri és a közönség is szerette Jolly és Kis Grófo slágerét, a No roxa áj című dalt. Azt már tudjuk, hogy legközelebb a Dirty Dancing egyik betétdalát éneklitek el. Mire számíthatnak a nézők?
– Mindenek előtt egy fülbemászó dallamra, de emellett a látványra is igyekszünk adni. A terveink szerint a nézők láthatják majd a legendás fecske emeléses jelenetet is, ami kívülről könnyűnek tűnhet, de tökéletes koncentrációt igényel. Nagyon készülünk, mert az első néhány adásnak óriási a tétje, ezalatt el is dől, hogy a nézők mennyire kedvelik az egyes párokat.

– Meddig juthattok a produkcióban?
– Fantasztikus duók szerepelnek a műsorban, így ezt nagyon nehéz megjósolni. Kulcsár Edina és Hevesi Tamás például hatalmasat robbantott az első adásban, de többekben, így bennünk is jócskán maradtak tartalékok. De azért azt senki ne feledje, hogy ez csak egy játék, nem szabad véresen komolyan venni. Persze, mindannyiunkat hajt a maximalizmus, szeretnénk jól szerepelni és mindenek előtt jól szórakoztatni a nézőket.

– Vasárnap még énekeltetek a Nagy duettben, hétfőn pedig már Mórahalmon léptetek színpadra a Sziget színházzal. A homokhátsági kisvárosba szinte hazajársz.
– Valóban szívügyemmé vált Mórahalom. Az Aranyszöm Rendezvényházban is rendszeresen fellépünk és állandó vendégei vagyunk a Patkó Lovas Színháznak is. Az idei, második évadban 5 különböző darabbal és 10 előadással érkezünk. A helyiek végtelenül barátságosak velünk, érezzük a szeretetüket.

– Június 25-én indul a második lovas színházi évad Mórahalmon a János vitézzel. Miben lesz ez más, mint az első szezon?
– Leginkább abban, hogy jóval több előadáson lépünk a közönség elé. Abban biztosan jobbak lesznek az idei darabok, hogy már jól ismerjük a lovardát, a lovasokat, a körülményeket és ehhez tudjuk igazítani az apróbb finomításokat. A bemutató előtti héten már leköltözünk Mórahalomra, hogy teljes erőbedobással készülhessünk az évad nyitó előadására. Már most meghívtam Rékáékat is, remélem megtisztel bennünket a családjával.

Mórahalom nyári programkínálatában 2016-ban már a második lovas színházi évad következik 5 különböző darabbal, 10 előadással, valamennyi a Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színház közreműködésével.

Vásárolja meg belépőjegyét a mórahalmi Patkó Lovas Színház 2016-os programsorozatának valamelyik előadására és most egy fürdőbelépőt* kap ajándékba. Az akció május 15-ig érvényes!

* Az ingyenes fürdőbelépő 2016. július 10., vasárnapig használható fel a hét minden napján. A jegy értéke: 2400 Forint.