Friss

Boban Markovics és zenekara is fellép a Mórahalmi Nyáron

Boban Markovics és zenekarának koncertje, a Somnakaj etnomusical és más különleges élmények várják a vendégeket Mórahalmi Nyár című programsorozaton – közölte Nógrádi Zoltán polgármester szerdán.

A rendezvényeket bemutató sajtótájékoztatón a város polgármestere elmondta, tavaly a Mórahalmi Nyár 50 ezer látogatót vonzott a kisvárosba. A hatezer lakosú homokháti településen tavaly 110 ezer vendégéjszakát töltöttek el a turisták, ezzel Mórahalom a Dél-Alföldön – Gyula és Szeged után – a harmadik legnépszerűbb célpont volt. 2016-ban a Mórahalmi Erzsébet Fürdő vendégforgalma elérte az 500 ezer főt – tudatta a polgármester. Nógrádi Zoltán elmondta, jövőre tovább bővül a vendégeket vonzó intézmények száma. 2017 második felében elkezdődik a Balkán kulturális, gasztronómia hagyományait bemutató szerb központ építése. Ezzel párhuzamosan a határ vajdasági oldalán, Palicson magyar kulturális központot alakítanak ki. A programok közül a polgármester kiemelte a kecskeméti Katona József Színház június 30-i vendégjátékát a Futó-Dobó Lovasközpontban. A szabadtéri előadáson Tiéd a világ címmel a legendás Illés együttest megidéző előadást láthat a közönség. Az ezer férőhelyes fedett lovardában július 1-jén Boban Markovics és zenekara ad koncertet, a hónap közepén pedig a Somnakaj etnomusical szerepel a műsoron. Mórahalmon 2015-ben indult el a Patkó Lovas Színház programja. A Nemzeti Lovas Színházzal együttműködve létrehozott produkciókat az első esztendőben három-, tavaly már 10 ezren látták. Az idei első előadás a Ruzsa Sándor, az alföldi betyár című darab ősbemutatója lesz július 23-án, emellett szerepel a műsoron a Hófehér és a hét törpe, a Mágnás Miska, az István, a király és a Csárdáskirálynő.

Jegyek ajándék fürdőbelépővel együtt már kaphatók!

2017-ben ismét felpörög Mórahalom! Klasszikus és új darabokkal várja látogatóit a Patkó Lovas Színház.
A Nemzeti Lovas Színházzal karöltve folytatódik az élménysorozat.

2017. július 23. és 24. Kezdés: 20.30 óra
SZŰTS ISTVÁN: RÓZSA SÁNDOR, AZ ALFÖLDI BETYÁR

2017. július 29. Kezdés: 20.30 óra
MÉSZÁROS LÁSZLÓ – LŐRINCZ ANDREA: HÓFEHÉR ÉS A HÉT TÖRPE

2017. július 30. Kezdés: 20.30 óra
BAKONYI GÁBOR – TIBOLDI MÁRIA: MÁGNÁS MISKA

2017. augusztus 20. és 21. Kezdés: 19.30 óra
SZÖRÉNYI LEVENTE – BRÓDY JÁNOS: ISTVÁN, A KIRÁLY

2017. augusztus 25. és 26. Kezdés: 19.30 óra
KÁLMÁN IMRE: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Jegyek már kaphatók az Aranyszöm Rendezvényházban, a Thermál Panzióban, és a mórahalmi Tourinform irodában.

Minden megvásárolt színházjegy mellé a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe szóló belépőt adunk ajándékba.

A koncertekre ITT vásárolhat jegyet!