Friss

Itt a mórahalmi Patkó Lovas Színház 2018-as évadának műsora!

Jövőre már a negyedik évadát kezdi meg a mórahalmi Patkó Lovas Színház. 2018-ban is különleges, látványos színházi élményt ígérhetünk a látogatóinknak. Bemutatjuk majd a Nemzeti Lovas Színház egyik legnagyobb sikerdarabját, A Fekete álarcos lovast és új bemutatóként érkezik a Kincsem című musical is.

2018-ban is klasszikus és új darabokkal várja látogatóit a Patkó Lovas Színház. Az ezer férőhelyes fedett lovardában 2018. július 20-án indul a lovas színház szezon, ekkor mutatjuk be a Nemzeti Lovas Színház egyik sikerdarabját, A Fekete álarcos lovast. Lenyűgöző látvány, lovas- és kaszkadőr mutatványok, valamint fülbemászó dallamok jellemzik a musicalt, amely az egész családnak kellemes és izgalmas kikapcsolódást nyújtson. A történet Miugel kalandjait beszéli el, aki a titokzatos fekete álarca mögé rejtőzve sikerrel vívja egyszemélyes harcát a vaskezű kormányzója és a spanyol uralom ellen.

Szintén ezen a hétvégén mutatjuk be a Tróját, az azonos című hollywoodi szuperprodukció mintájára. Szerelem, harc, büszkeség és bátorság – számos emberi erény és persze gyarlóság vívja csatáját majd ebben a kétfelvonásos rockoperában. A tavaly Mórahalmon nagy sikerrel játszott darabok közül ismét látható lesz a Rózsa Sándor, az alföldi betyár és az egész programsorozat zárásaként a Csárdáskirálynő is.

A Kincsem című vadonatúj családi musical dupla előadással érkezik augusztus első hétvégéjén, hogy emléket állítson a messze földön híres csodalónak. 2018. augusztus 20-án, ahogy azt már megszokhatták, ünnepi előadással várjuk a közönséget, ezúttal a Honfoglalás című darab tér vissza Mórahalomra.

Mórahalmi premier lesz 2018. augusztus 24-én a Leányvásár című operett, az évadot pedig a már említett Csárdáskirálynő zárja 2018. augusztus 25-én.

A teljes 2018-as lovas színházi műsor:

PINTÉR TIBOR: A fekete álarcos lovas
2018. július 20. péntek. Kezdés: 20.30 óra

SZŰCS ISTVÁN – KOLTAY GERGELY: Trója – rockopera
2018. július 22., vasárnap. Kezdés: 20.30 óra

LŐRINCZ ANDREA – KOLTAY GERGELY – SZŰTS ISTVÁN: Rózsa Sándor, az alföldi betyár – rockopera
2018. július 29. vasárnap. Kezdés: 20.30 óra

PINTÉR TIBOR: Kincsem – családi musical
2018. augusztus 03-04 (péntek-szombat). Kezdés: 20.00 óra

SZŰTS ISTVÁN – KOLTAY GERGELY: Honfoglalás – rockopera
2018. augusztus 20. hétfő. Kezdés: 19.30 óra

JACOBI VIKTOR: Leányvásár – operett
2018. augusztus 24. Kezdés: 19.30 óra

Csárdáskirálynő – operett
2018. augusztus 25. szombat. Kezdés: 19.30 óra

Jegyek már kaphatók online, valamint az Aranyszöm Rendezvényházban, a Thermál Panzióban, és a mórahalmi Tourinform irodában.

Minden megvásárolt színházjegy mellé a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe szóló belépőt adunk ajándékba.