Friss

Két produkcióval is érkezik Mórahalomra júniusban, a Patkó Lovas színházba a Bánfalvy Stúdió

Két produkcióval is érkezik Mórahalomra júniusban, a Patkó Lovas színházba a Bánfalvy Stúdió. A fedett lovarda színházzá átalakított teátrumában A miniszter félrelép és azt Elvis, Oltár, Miami című darabokat láthatja majd a közönség.

A Gesztesi-Beleznay páros már lassan 150 alkalommal játszotta el A miniszter félrelépet, fantasztikusan működik közöttük a kémia, erről a közönség is meggyőződhet majd. Az Elvis… pedig egy klasszikus bőröndcserés vígjáték, fergeteges humorral – árulta el Horváth Olivér, a Bánfalvy Stúdió társproducere.

Jegyek kaphatók online, valamint az Aranyszöm Rendezvényházban, a Thermál Panzióban, valamint a mórahalmi és a szegedi Tourinform irodában.

Minden megvásárolt színházjegy mellé a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe szóló belépőt adunk ajándékba.