Friss

Már kaphatók a jegyek a mórahalmi lovas színház előadásaira

Már megvásárolhatja a belépőjegyeket az augusztusi Honfoglalás és Mátyás, az igazságos című előadásokra. A július 15-ig megváltott jegyekhez ajándékot is adunk!
Idén nyáron vadonatúj kulturális szórakozási lehetőséggel várja vendégeit Mórahalom: augusztus 20-22 között három lovas színházi előadást mutatnak be a város fedett lovardájában, támlás székes nézőtérrel, ami országosan is egyedülálló körülményeket biztosít. Az első két napon a Honfoglalás, zárásként pedig a Mátyás, az igazságos című rockopera lesz repertoáron a Nemzeti Lovas Színház előadásában.

Amennyiben a lovas színházas jegyét elővételben vásárolja meg július 15-ig, akkor minden megvásárolt belépőjegy mellé egy-egy 1+1 kedvezményre jogosító jegyet adunk a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe és egy 800 forintos félárú (a teljes árhoz viszonyítva) jegyet a Mini Hungary Park-ba!

Az előadások időpontja:
Augusztus 20. és 21. Honfoglalás
Augusztus 22. Mátyás, az igazságos
Kezdés egységesen 19.30 óra

Az előadások helye:

Mórahalom, Futó-Dobó Lovasközpont
az 55-ös főút 19 km szelvényénél. (Mórahalom elkerülő útnál a körforgalomtól Mórahalom Centrum felé)

További infó:
WWW.LOVASSZINHAZ.MORAHALOM.HU
INFO: +36 (62) 281-219

Jegyárak:
3900 Forint, 4900 Forint, 5400 Forint.
A jegyek a Délmagyarország megyei ügyfélszolgálatai (Szeged, Kossuth Lajos sgt. 9-13., Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27., Makó, Szegedi u. 9-13., Szentes, Kossuth u. 8.) mellett az Aranyszöm rendezvényházban, a Mórahalmi Tourinform irodában és a Thermál Panzióban is megvásárolhatók.

patko-A3

Az előadásokról röviden:

Honfoglalás – 2015. augusztus 20., 21.

A Honfoglalás című magyar rockopera feltárja magyar honfoglalással kapcsolatos legújabb történelmi információkat, üzenve a mai fiataloknak és a Kárpát-medencében élő összes magyarnak, hogy alaposabban megismerkedhessenek a magyarok valódi történelmével. A produkció a legigényesebb zenei és prózai adaptáción keresztül látványos jelenetekkel, minőségi szereposztással mutatja be a 7 vezér hazatérését.

Mátyás, az igazságos – 2015. augusztus 22.

A rockopera a magyar történelem egyik legendás alakjának történetét dolgozza fel. Mátyás királyt hazánk legnépszerűbb királyaként emlegetik, akinek talán történelmünk során először sikerült úgy felvirágoztatni az országot, hogy azt európai mércével mérve is elismerték. A darab Kinizsi Pál és Mátyás király barátságán keresztül, a róla szóló legendás mesék elemeiből táplálkozva, rendkívül látványos módon mutatja be a történelmi eseményeket.