Friss

Megkezdődtek a mórahalmi lovasszínház próbái

Már gőzerővel zajlanak a próbák a Futó Dobó Lovasközpontban a jövő heti színházi előadásokra, s a nézőtér is nemsokára teljesen készen áll a közönség fogadására.Régi terve valósulhatott meg Mórahalomnak, amikor „szövetségre lépett” a Nemzeti Lovas Színházzal s elcsábította új, fedett lovardájába. Pintér Tibornak, a Lovas Színház igazgatójának első látásra megtetszett a helyszín, s – bevallása szerint – már kezdetektől fogva látta a lehetőséget Mórahalomban. Az álmok 2015 augusztusára realizálódnak: a nyári rendezvénysorozat legfényesebb csillaga az a három lovas színházi előadás lesz, melyet a Nemzeti Lovas Színház, valamint a Futó Dobó Lovasközpont lovai és lovasai közösen mutatnak be.

A közel 900 néző befogadására alkalmas lovardában az első két estén a Honfoglalás, majd zárásként a Mátyás, az igazságos című rockoperákat láthatja a közönség. A magyarság történelmét bemutató darabokban egyszerre átlagosan 30 ló fog közreműködni, de a még teljesebb élményhez a monumentális díszlet, a korhű öltözékek és a nagysikerű slágereket megelevenítő színészek járulnak hozzá.

Az augusztus 20-tól 22-ig tartó előadássorozatra egy héttel a bemutatók előtt megkezdődtek a próbák a helyszínen. Nagy kihívás előtt állnak a mórahalmi lovasok, akiknek ez lesz az első színházi előadásuk, s melyre már hónapokkal ezelőtt önállóan megkezdték a tréninget. A próbák jól haladnak, s hamar összeszokott a társulat is az új lovakkal. Mindenki teljes erőbedobással készül, hogy ámulatba ejtse a nézőket mindhárom estén, s feledhetetlen élményt varázsoljon a színtérre.