Friss

Zorán simogatta a lelkünket Mórahalmon

Nem csalódott a mórahalmi Patkó Lovas Színház közönsége: a hazai zenei élet meghatározó, kultikus alakja, Zorán egy feledhetetlen kétórás estével ajándékozta meg a rajongóit, akik szűnni nem akaró tapsviharral jutalmazták a produkciót.

Pedig a kitűnő énekes maga is aggódott amiatt, hogy elegen lesznek-e rá kíváncsiak, hiszen rövid időn belül ez már a harmadik fellépése volt Csongrád megyében: a koncertsorozatának szegedi és makói állomása után érkezett Mórahalomra Zorán. Nos, felesleges volt az aggodalma, abszolút telt ház előtt kezdődött meg a koncert, ami tökéletesen igazolta azt a tételt, hogy a minőségi, lélekhez szóló szórakoztatásra igenis vevő a közönség.

Zorán gyakran kiszólt a közönséghez, tegeződve osztotta meg velük a dalokhoz kapcsolódó, kevéssé ismert érdekességeket, történeteket is. Ezekért az anekdotákért is roppant hálás volt a közönség.

Ami a Zorán-koncerteknél már évtizedek óta változatlan, az a magas művészi színvonal, a zenélésnek a közönségre is átragadó öröme, és a mindent átható profizmus – ezt most is tapintani lehetett. A dalok pedig nagyszerűen szóltak.

Zorán senkiben sem hagyott kétséget afelől, hogy miért állócsillag a zenei kultúra képzeletbeli égboltján immáron évtizedek óta. A régi, jól ismert dalokkal és az újabbakkal is simogatta a lelkünket, több strófát is együtt énekelt vele a nagyérdemű. A Kell ott fenn egy országnál elérzékenyültünk, a Nagy találkozásnál szerelmesen elrévedtünk, és a végén a Kólónál… nos, akkor már mindenki tombolt.

Július 7-én és 8-án a Kecskeméti Katona József Színház két vígjátékával, Ray Cooney Család ellen nincs orvosság és Michael Frayn Függöny fel! című darabjával folytatódik a Patkó Lovas Színház 2018-as előadás sorozata.

Jegyek már kaphatók online, valamint az Aranyszöm Rendezvényházban, a Thermál Panzióban, és a mórahalmi Tourinform irodában.

Minden megvásárolt színházjegy mellé a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe szóló belépőt adunk ajándékba.